Damashi Kupa U-16, U-22 kvalifikációs verseny beszámoló

v, 2017-09-24 18:15 — admin
damashi.jpg
Egyesületünk 7 versenyzőt szeretett volna delegálni a novemberi U-16, U-22-es lengyelországi Európa bajnokságra és erre kitűnő felkészülési és egyben kvalifikációs lehetőség volt az eredetileg Ceglédre kiírt verseny. Mi tagadás, egy komoly, valamit magára adó szervezet tekintettel van az ország egyesületeinek létszámarányos földrajzi elhelyezkedésére. Ez nekünk most nem sikerült. Közép - és Kelet-Magyarországon van a legtöbb nagy egyesület, és ezeknek az egyesületeknek kifejezetten problémás országon belül közel 1000 km-t utazni. A jövőben talán szerencsésebb lenne megtartani a Duna-Tisza közén az ún. kötelező típusú versenyeket, mint pl. egy kvalifikációs torna, mert így mindenki számára elérhetőbb egy ilyen rendezvény és így talán több versenyző jelenik meg a versenyen, amely befolyásolja a verseny minőségét. Ettől függetlenül nagyon szeretünk Siklósra utazni és nagyon szeretjük azt a Dunántúli hangulatot, amit ez a régió áraszt. 18 versenyzőt és kísérőiket utaztattunk összesen 6 autóval Jászberénytől messzebbre, mint az Ausztria fővárosa, Bécs. 
A gyermek, serdülő versenyzők számára regionális versenyt rendezett a siklósi dojo, és nagy örömünkre tatamira tudott lépni Baráth Zille Veronika is élete második versenyén. Először Jászberényben, hazai pályán mutatkozott be, ahol első küzdelmében kikapott a gyerek 1 kategória újonca. Sokat megértett a versenyszabályokból és már az első edzésen az Y Brand Kupa után másképp mozgott és nagy motivációval gyakorolt, hogy Siklóson bizonyítson. De volt mit kiköszörülnie Gál Barnának, Fekete Farkas Mórnak, Kerekes Rékának is a jászberényi verseny után, amit éppen ezért szerveztünk, hogy ne essenek be versenyzőink az ősz első tétmérkőzésére, amely meghatározza a kontinensviadalra történő kijutást is. 
Minden kritika, amit az ember elmond akár egy versenyzőről, akár egy verseny szervezéséről, a személyes érintettség okán feszültségekhez vezethet, pedig a tárgyilagos elemzésnek és helyzetértékelésnek fontos szerepe van a jövőépítés szempontjából. 
Nem volt meglepetés számunkra, hogy mi vár bennünket Siklóson, mert a kiírásban túl sok versenyszám szerepelt, amit az esemény átminősítésekor -vagyis a kvalifikáció megjelenésekor- azonnal meg kellett volna változtatni, hogy jó minőségben lehessen lebonyolítani a fő rendezvényt. Túl sok versenyszám egy kis csarnokban korlátozott lehetőségek mellett. A létesítmény előzetes bejárásakor már látni lehetett volna, hogy nem lehet elkészíteni a meghirdetettekhez megfelelő tatami beosztást és biztos lesz a káosz a versenyen. Kétségtelen, hogy a rendező klub a legjobb indulattal és a legszebb emberi gesztusokkal próbálta menteni a helyzetet, de erre nem volt valós esélye. Sajnos a létesítmény zuhanyzói, mellékhelyiségei, szappan adagolói sem feleltek meg egy ilyen rendezvénynek és szomorúan vettük tudomásul, hogy az érmek nincsenek megvésve vagy feliratozva és az oklevél is hibás. Az eredményhirdetés helyszínét rosszul választotta meg a rendező, ezért beözönlöttek a bírói asztalok mögé a szülők a fotózáskor és természetesen ott is maradtak, amit kellő hangzavarral próbált a főbíró rendbe tenni. Talán szerencsésebb lett volna ezt az eredményhirdetést -hasonlóan a jászberényi versenyhez- akár a csarnokból kipakolt kézilabda kapu helyén, vagy az aulában pl. egy szponzori fal előtt. 
A verseny adminisztrációja, a sorsolások nagy kényszerrel készültek el., összevonásokkal és így elvesztette a verseny a kvalifikációs torna jellegét az amúgy is kevés létszám miatt az ifi korcsoportban. Ehhez országosan is jelenlévő betegség is asszisztált. A sorsolás a verseny közben zajlott, nem kevés fejfájást okozva a verseny főbírájának és segítőjének. Valójában 4 tatamira lett volna szükség, amit a terem végében 2 db 6x6-os tatamival lehetett volna megoldani, igaz ezzel korlátozva lett volna a versenyzők bemelegítésre szánt helye, de elviselhetőbbé tette volna a határszéli esemény lebonyolítását. 
Versenyzőink jól teljesítettek és a bíráskodásra sem lehet panaszunk, egy esetet kivéve, amikor a szabályokat nem betartó versenyzőt támogatta a bírói figyelmetlenség és ezzel a legfontosabb alapelv sérült: a versenyző testi épségének megóvása. Ezt az esetet a bírókkal átbeszéltük és helyére kerültek a dolgok, bár két versenyző is megsérült, egy az egyesületünkből, egy pedig a debreceni Kyo-Hungária Sportegyesületből. 

Baráth Zille Veronika élete második versenyét megnyerte és három küzdelemben bizonyult jobbnak 6:0-s mérkőzéseket is produkált és izgalmas hosszabbításban is győzni tudott. Nagyon nagy örömöt okozott egyesületünknek, hogy győzelmével újabb versenyző született, aki követheti Szabó Zsófit, Mező Lilit, Kerekes Rékát. De ügyesek voltak a kicsik is, Lendvai Levi, Danka Hunor, Móczó Márk, Hegedűs Marci. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Bagyinszki Máté és Cserepes Botond ezen a napon. Palásti Kristóf és Fekete Farkas Mór határozott fejlődést mutattak az utolsó küzdelmük óta és kifejezetten előremutató volt a teljesítményük. Treba Kíra, Kerekes Réka is határozott javulást mutatnak teljesítményünkben, ami Kerekes Rékának kifejezetten fontos, mert ő címvédőként utazik Lengyelországba. A verseny hőse Baráth Veronika mellett Bagyinszki Máté volt, aki este 7-kor került sorra 10 órás várakozás után, hogy első küzdelmében megméresse magát. Két győzelem után a döntőre kimerült és kikapott. Ez nem azért szomorú mert ezüstérmet hozott, hanem azért mert Máté kb. 20 versenyről tért haza érem nélkül és hatalmas energiákat mozgósítva a felkészülésében, személyiségváltozásában végre elindult benne valami, de ezt nem tudta megmutatni az egyenlő esély elve mellett, a kimerítő várakozás után. Fáradtan indult vacsorázni a csapatunk a siklósi Agora Hotelba és este negyed 10-kor keltünk útra, hogy megtegyük a közel 300 km-es utat. 
Jól láthatóan recseg-ropog a teljes versenyrendszere a Magyar Kyokushin Karate Szervezetnek és végképp eljött az ideje, hogy megszülessen a kötelező versenyrendezési útmutató, amelyben pontosan vannak rögzítve a versenyrendezés feltételei a szülők és a gyerekek tiszteletben tartása érdekében. A jászberényi Y Brand „Motiváció” Kupát ötletadónak ezért szerveztük, ahol előző napon megtörténtek a tatami beosztások és a küzdelmek sorszámozásai pontosan azért, hogy a verseny lebonyolítása, mint a szervezés egyik fontos alappillére a lehető legjobb legyen. 
Fenti sorok senkit nem kívánnak bántani, senkinek a munkáját nem kívánják méltatlan helyzetbe hozni, de tekintettel kell lennünk Baráth Veronikára, aki életében először került ilyen helyzetbe, reméljük utoljára. Osu! Sensei Agócs Tibor

Eredmények: 
I. helyezett:
Baráth Zille Veronika
Notheisz Janka
Danka Hunor
Lendvai Levente
Móczó Márk
Hegedűs Marcell
Treba-Kovács Kira 
Gál Barnabás 
Kerekes Réka 
Mező Lili
Móczó Milán 
Palásti Kristóf 
Fekete Farkas Mór 

II. helyezett
Szajka Bendegúz 
Treba-Kovács Botond 
Bagyinszki Máté 

III. helyezett:  
Lendvai László 
Cserepes Botond 


(tovább...)