Sümeg beszámoló és Youtube videó...

v, 2017-01-29 18:33 — senseiagocs
Sümeg fej2.jpg

https://youtu.be/J_4EXJxHHow


Sümeg EB és VK felkészítő edzőtábor – Y Akadémia

Hat ország több mint húsz dojo-jából érkeztek a táborunkba. Európa elitje edzett együtt három napot. Inga Mikstaite hétszeres EB. győztes, Ilas Marius nyolcszoros EB. győztes, Szabó Zsófi Eb. győztes és több EB. helyezett fémjelezte a minőséget. De több utánpótlás Európa-bajnok és helyezett is jelen volt. Igazi baráti, családias hangulat és inspiráló szakmai munka folyt rendkívüli hatékonysággal az Y Akadémia vezetője sensei Agócs Tibor által szervezett EB. és Világkupa felkészítő edzőtáborban.

Az Y Akadémia kiemelt stratégiai feladata a nemzetközi versenyzők folyamat menedzselése. Ebből az alkalomból született meg az ötlet még 2016 tavaszán, hogy felnőtt és utánpótláskorú versenyzőink olyan küzdőpartnerekkel gyakoroljanak, akik jelen pillanatban Európa elitjét adják. 

Szabó Zsófi számára ez most kiemelten fontos, hiszen minden jel szerint Európa válogatottként egyedül fogja képviselni egyesületünket, Magyarországot az Asztanai súlycsoportos Világbajnokságon.

Akkorai 2017-es dániai Európa bajnokság sokak számára jelentett jó motivációt a kemény edzésekhez, és ebben a táborban kiváló lehetőség volt az erős partnerekkel a legjobb minőségű gyakorlásra, tanulásra. 

A nemzetközi küzdő edzőtáborban kifejezetten személyre szabott edzésprogram valósult meg azoknak, akik jelen pillanatban Európa élvonalába tartoznak. 

A képességfejlesztés területén, valamint a sportszakmai területeken is a Világkupához igazítottuk az metodikát.

Stabilizáló, háromdimenziós gyakorlatok, centrális egyensúly gyakorlatok, majd reakció gyakorlatok, kényszerítő gyakorlatok a páros gyakorlatban, és sok küzdelem volt az edzőtáborban.

Az elit versenyzők számára közel 80 küzdőpartner állt rendelkezésre, hogy gyakoroljanak, akár rendkívül kemény küzdelmekben is, hiszen ebben az időszakban távol minden versenytől rengeteg előre lépési lehetőség van a taktikai, stratégiai munkában. A táborban az utánpótlás korú versenyzők is nagy számban jelen voltak, és hatalmas motivációval tudtak edzeni az aktuális Európa bajnokokokkal.

Az edzések mindig megbeszélésekkel zárultak, összegezve a történteket és egyben rávilágítva az előrelépés lehetőségeire. Az utolsó edzés szermunkával telt, 12 boksz zsákon taktikai szermunkát végeztek a versenyzők speciális kényszerítő gyakorlatokkal és kognitív képességek fejlesztésével. A baráti beszélgetéseken felvetődött egy európai válogatott alulról történő szervezése, a folyamatos közös edzések és több jövőbe mutató terv is született. Nagyszerű volt, hogy az edzőtáborban eltűntek a nemzetek és már az első edzés első percei után egy csapatként dolgoztak a hat ország versenyzői. Olyan kölcsönös szeretetben is tiszteletben teltek az edzések, a napok, amit leleírni lehetetlen. Nagy örömünkre az edzőtáborba ellátogatott shihan Furkó Kálmán 7. danos mester is. A hazai kyokushin karate alapítója örömét  és elismerését fejezte ki a szakmai munka láttán.

Köszönet minden résztvevőnek, minden mesternek aki elhozta tanítványait, és alázattal együttműködve tanult és keményen edzett ezen a hétvégén. Külön köszönet a külföldi vendégeknek, hogy vállalták a hosszú utazást és nyitott szívvel érkeztek. Köszönet Fekete Tamásnak a kiváló fotókért, valamint a tolmácsolásért. Köszönet az Y Média munkatársainak Mészáros Máriának és Gebei Gábornak,  hogy eljöttek és filmükkel visszaadták azt az atmoszférát melyben edzettünk. 

Folytatás következik április 21-23 között Hegykőn, ahol az Y Akadémia III. DVD-je kerül bemutatásra Szermunka I. Boksz zsák címmel. Az elméleti és gyakorlati képzésen 40 boksz zsákon oktatjuk ennek a fontos szernek a használatát.

Az Európa bajnokság és a Világkupa után elkezdődik a következő nemzetközi küzdőtábor szervezése kibővítve több országgal, szem előtt tartva a minőséget.

Y Akadémia - "A szükséges tudás a változáshoz"


Néhány vélemény a táborról:

„Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a táborban, amely jó hangulatú, közvetlen és szakmailag rendkívül hasznos volt a számomra.A táborban sok mindent tapasztaltam, ami nagy energiát és iránymutatást adott a jövőbeni edzésekkel kapcsolatban.”   Hamusics  Szabolcs

„Dear  Sensei Tibor! I greatly enjoyed the experience of training together and sharing your knowledge with us. Thank you for all the tips and information.”  Best regards, Ilas Marius

„Dear Tibor sensei! Thank you. I'm already looking forward to this meeting. I'm very fortunate that I had the opportunity to be with you. I received a lot of positive emotions and useful things.”  Inga Mikstaite


 

 

 

(tovább...)