U22 EB. - Farkas harmadik...

v, 2016-11-27 04:04 — senseiagocs
IMG_0063.JPG
Véget értek az Ifjúsági és az  U22-es Európa bajnoksággal a 2016-os év versenyei.
Tartalmas évet tudhatunk magunk mögött ismét. Részt vettünk az MKKSZ versenynaptárában megjelölt összes versenyen, és emellett több nemzetközi megmérettetésen is tatamira léptünk. De megjártuk Japánt is a tapasztalatokért utánpótlás korú versenyzőink  folyamat menedzselése részeként.
Az év utolsó versenyéről négy EB. éremmel térünk haza. Egyesületünk felnőtt Európa-bajnokkal és utánpótlás Európa bajnokokkal büszkélkedhet. De gyerek versenyzőink is letették a névjegyüket a hazai bajnokságokon, diákolimpián és több nemzetközi versenyen is. Sokat dolgoztunk ebben az évben. Sok edzőtáborban vettünk részt, és koncepciózusan építettük versenyzőinket életkori sajátosságaiknak megfelelően.
Ezt az építkezést objektív mérésekkel alátámasztva ellenőriztük és vissza is csatoltuk edzés munkánkba, melyet  folytatunk 2017-ben.
Az országos minősítési táblázat első helyén végzett egyesületünk közel hatvan egyesület előtt hasonlóan a tavalyi évhez.
Köszönjük ellenfeleinknek, hogy nagyobb erőfeszítésre sarkaltak bennünket!
Köszönet a szülőknek, akik támogatták gyermeküket álmaik  megvalósításában, ezzel sokat tettek eredményeinkért!
Köszönet a támogatóinknak, hogy mellettünk voltak és így megtudtuk valósítani szakmai programjainkat!
A 2017-es év már elkezdődött...rövid ünneplés után -kisebb szünettel-folytatjuk a munkát hasonló hittel és alázattal 2017- ben is mint ahogy 2016- ban tettük. Osu!

(tovább...)