Folytatódott a minőségi felkészülés...

v, 2021-02-14 23:38 — senseiagocs
IMG_9078.jpg
Az idei év második edzőtábora ismét kiemelt körülmények között, magas minőségben tudott megvalósulni. A szálláshely választásban ezúttal szakmai indokok is befolyásolták, hiszen a hideg és csúszós idő miatt a futást ezúttal felfelé a 12 emeletes lépcsőházban tudták végezni a versenyzők. 
Az edzések egyébként ugyanabban az 5000 négyzetméteres komplexumban zajlottak ahol január közepén az első tábor alkalmával tréningezett a csapat.
Folytatódott az egyéni képzés is Kerekes Réka és Móczó Milán részére. Négy edző irányította az edzéseket, melyet Agócs mester állított össze. 
Az edzőtábor sorozat egészen májusig folytatódik az elnyúló felkészülés miatt. A grúziai Eb június utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre. Addig minden hónap közepén táborozik a kiemelt versenyzői gárda. Film hamarosan…

Nagyon hasznos, hogy a táborok témái egymásra épülnek. Így az alapok kezdenek egyre jobban berögzülni, mégis mindig bővítjük valamivel. A küzdelem azért volt nekem most hasznos mert próbáltam beilleszteni azt, amit tanultunk pár órával előtte. Nagyon jól kiegészítette Benjiék edzése azt a munkát amit csináltunk.” Kerekes Réka

(tovább...)