Csoportos utazás Szeghalomra

v, 2011-02-27 17:47 — admin
197q_osszefogas.jpg
Kedves Szülők, Kedves Tanítványok!
Egy régi eltűnt hagyományt szeretnénk visszaállítani a csoportos utazással, amely több szempontból is fontos. Fontos, hogy a gyerekek együtt vállvetve utazzanak és szurkoljanak egymásért, így volt ez közel tíz évig egyesületünkben a családi érdekek megjelenéséig.  
Sokszor előfordult, hogy az első-második körben kikapott versenyző hazautazott. Ez nem helyes. Hiszen pont egyesületünk példaképeit, érmeseit nem látja így a kezdő versenyző küzdeni, ami szakmailag abszolút hátrányos mind a motiváció, mind pedig a szakmai fejlődés szempontjából. A versenyző taktikai érettsége nagyban múlik azon, hogy a kívülről látottakat hogyan értelmezi és a látottak alapján milyen stratégiát, taktikát épít fel magában egy adott versenyzővel szemben. De valljuk be morálisan sem helyes, hogy míg a kiesőt bíztatták, szurkoltak neki társai, és amikor az ő bíztatására lett volna szükség, ő már otthon pihen. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a versenyen nem kupákat, érmeket gyűjtögetünk, hanem a tanítvány beavatódása folyik és megbízható felelős embereket szeretnénk látni magunk körül. Minden egyes perc amit a tatamin tölt a versenyző egy év tapasztalásnak felel meg az életben, hiszen ott a döntéseinknek közvetlen következményei vannak.
Kérem továbbá a kedves szülőket, hogy eredménykényszert ne rakjanak gyermekeikre. Éppen ezért márciusban egy edzést szervezünk a szülőknek, hogy bepillantást nyerhessenek a harcművészet világába és átkerüljenek a „másik oldalra” pontosan azért, hogy láthatóvá váljék az a helyzet amelyben gyermekük van a versenyeken. Úgy gondolom, ezzel még jobban megerősödhet és tudatosodhat a szülőkben is a harci művészetek személyiség formáló ereje, és az a tény, hogy a versenyzés csak egy múló pillanat és csak egy fontos eszköz a tanítvány egészséges fejlődése érdekében.  
Csoportos utazás lesz tehát 2011. március 12-én Szeghalomra a Diákolimpia Döntőjére. 
Egy 70 fős autóbuszt bérelünk, így az összes versenyző (32 fő) és kísérő együtt utazik majd. 
Az utazás költsége 900Ft - oda és 900Ft - vissza összesen 1800 Ft- (összesen: kb. 320 km). 
A harminckét továbbjutott versenyző, a Hajdúszoboszlón kiesett versenyzők, valamint az edzők közel ötvenen vannak. A fennmaradó kb. 20-25 helyet szülők és a dojó tagjai jelentkezési sorrendben foglalhatják le. 

Jelentkezni Simon Orsinál kell MINDENKINEK ! Jászberény - Jászboldogháza személyesen Nagykáta telefonon. A jelentkezés a pénz befizetésével válik teljes értékűvé !

Indulás PONTOSAN

Jászberényből:          5:30-kor
Jászboldogházáról:    6:00-kor

Kérem, időben jelentkezni és a versenyzőket semmiképpen ne zavarjuk meg egyéni családi akciókkal sem az oda, sem pedig a vissza úton. Együtt megyünk, és együtt jövünk, függetlenül attól ki fér fel az autóbuszra és ki nem. Emlékezzünk az elmúlt évi budapesti futóversenyre is. Sokan lefoglalták a helyet de végül meggondolták stb.. KÉREM EZT KERÜLJÜK EL! Az autóbuszt akkor is ki kell fizetni ha valaki csak oda akar menni de vissza nem, és akkor is ha csak öten ülnek rajta. Felelős magatartást kérek!
Kérem továbbá, azokat, akik nem jutottak be a szeghalmi döntőbe, illetve jövőre tervezik a versenyzést szintén jöjjenek el és szurkoljanak a fentiek szellemében a társaiknak.

Tartsunk össze és figyeljünk egymásra, hisz emberi dolgok ezek, függetlenül a harci művészettől.
Osu! sensei Agócs Tibor

(tovább...)