| ||
|
| ||
|
Főmenü
Üdvözlet
Kezdők Csomagja
Chatbox
Üzenetek küldéséhez regisztrált tagnak kell lenned. Jelentkezz be, vagy regisztrálj!
Annyira de annyira örülök, hogy a tegnapi küzdőedzésen részt tudtam venni! Szuper volt veletek küzdeni lányok és fiúk
úgyhogy remélem lesz még ilyenre bőven alkalom! Ha én annyi idősen mint Ti most ilyen taktikai és technikai edzéseket kaptam volna....no mindegy az akkor úgy volt szép! Mindenesetre ügyesek vagytok és hatalmas lehetőségek várnak még rátok a karatéban persze csak akkor ha ebben akartok továbbfejlődni és tesztek is érte! Nekem egy élmény volt és köszönöm Sensei Agócsnak, hogy szólt! OSU
Augusztus 20-án edzés a szokott időben.
Király volt a hétvégi tábor. Bár én csak szombat délutántól voltam. Nem tudja mit hagyott ki, aki nem jött el legalább egy-két edzésre. A színvonalas edzéseken kívül
kaja, pia (szó szerint is), süti dögivel. Amit akartunk, minden volt! A szülők önfeláldozása határtalan. Ritka az ilyen vendégszeretet.
OSU!
Nem írnám le a hétvégi edzőtábor összegzését, mert azt olvashatjátok a főoldalon hamarosan. Már elküldtem K-nak! Sokan ott voltunk Jászboldogházán. De sokan nem. Ez nem jó! Kb 40-50 fő egy edzésre sem ért rá péntektől vasárnapig... Kár. Hogy mit hagyott ki? Lehetetlen elmondani...Osu! sensei
Osu!Azt hiszem minden Jászberényi táborozó nevében mondhatom:köszönjük Orsinak és párjának,valamint a kedves Boldogházi szülőknek a tábort és a szeretetteljes vendéglátást.Jövőre is megyünk...
Osu! Gratulálok a bicogóhoz! De szerintem azért nyertek mert a csapat két tagja kyos mester volt...
Gratulálok a Senseinek a díjhoz. Megérdemelte!
Az esszé is tartalmas, megfogja az embert. Érdemes rajta elgondolkodni.
Osu! Feltétlen olvassátok el az esszét! Nagyon komoly!!! Én már kétszer olvastam, lecsoffadt kicsit az agyam de megérte!!
Többször el kell olvasni szerintem, hogy az ember megértse/megeméssze! Osu!
Sensei! Mit is mondhatnék mást:
GRATULÁLOK!!!!!!!!!! OSU!
Meglep a Gabi nevén bejelentkező írása! Gratulálok a bátorsághoz és az erőhöz ami ezen sorokhoz kellett!
Köszönettel: sesei Agócs Tibor
Hello Yakuzák!
Még nem mindenki ismer, de aki tudta nélkül most írok, ő egy IKON köztetek!Nekem meg a "nevelő tisztem 18 éve" Szeretném ha megismerhetném a ti világotokat jobban, mert eddig talán előítéletek és az irígység vezérelte gondolataimat.Ez a nem mondhatom el senkinek, hát elmondom mindenkinek üzenet... Ha majd lesz rá időtök és energiátok, akkor találkozunk szeptember elején nálunk egy bogrács party-ra.....a kaját még megszavazzuk addig... üdv, Paffff Öcsi
Osu!
Megjöttünk a Balatonról. Az a szakmai célkitűzés amiért oda utaztunk maradéktalanul megvalósult. Shihan Bencze vezetésével olyan szakmai út veszi kezdetét amely újabb évtizedekig ad lehetőséget a tanulásra! Úgy legyen! Kedves Gabi és Peti! Ahogy azt ti is jól tudjátok minél többet tanulunk a tudásunk annál viszonylagosabb lesz. Sajnálom azokat a perceket melyeket nem 100%-ig a karate tanulására fordítottam. Nem fáradok hisz nincs miben. Mindig feltölt valami ebben a rendszerben.Most éppen a ti soraitok... Azért ne tegyetek senkit magasra mert nagyot zuhanhat onnan bárki így én is. Tanuljunk együtt!Osu!sensei
Osu! Én értem. Külső szemlélőként nézve, szerintem nagyon jó úton halad nemcsak fizikai, lelki értelemben is. Szerintem már nem dühöng, maximum idegeskedik néha, de kezd egyre nyugodtabbá válni, mert befelé néz és mindent a nagy "egészhez" viszonyítva szemlél. Legalábbis el kezdett így látni, szerintem. Aztán Ő biztos jobban tudja! Osu
Nagyon jó tábort minden balatonisnak!
A képeket nézegetve azon tűnődtem, hogy közel 10 éve látom edzésről-edzésre Sensei Tibit előttem, és mennyire jó lenne, ha mindenki legalább havonta kaphatna abból a töltésből, ami neki van! Ez az ember soha sem fárad el, nem adja alább az Istennek sem, és még azért dühöng, hogy nem tud igazán karatézni... Ti értitek ezt?
Osu K! Küldtem délután a képeket a küzdő edzésről. 12 db-ot.
Összes üzenet (564) Számláló
Ma Összesen: 33 Egyedi: 23 Legtöbb Összesen: 2341454 Egyedi: 2250436 Oldal ... Összesen: 5083740 Egyedi: 4241079 Online
|
2010.09.02. Ovis csport edzései
2010.08.30. Őszi programjaink
2010 őszi-téli programjaink Szeptember 11. – 24 ÓRÁS KÜZDELEM – Budapest Szeptember 18. - EDZÉS A ROMÁNOKKAL - Kaba Szeptember 25. - KÉSZ KUPA - Kiskunmajsa Október 9. – VIII: SPEED KUPA - Tarján Október 16-17. – SZEMINÁRIUM - Agócs sensei – Szlovákia, Komárom- Szentpéter Október 23. – ROMANIAN OPEN - Arad Október 30. vagy 31. - SZEMINÁRIUM – Jászberény November 13.- CROATIAN OPEN – Samobor November 22. – UTÁNPÓTLÁS MB - Gyöngyös December 4. – U22 EB - Vilnius
2010.08.29. Jászkürt
2010.08.29. III. Zagyvamenti Maraton
Osu, Több mint 200 sportoló indult el a III. Zagyvamenti Maratonon.Az idő és a szervezés is tökéletes volt egy kis futásra.A Yakuzák is szép számmal képviseltették magukat.Jövőre reméljük még többen jönnek el. Zombori István,Zombori Roland, Danka József, Danka Eszter, Mező Liliána, Szegedi Gábor, Marosi Attila, Besenyi István, Hontiné Kriszta, Gál Barnabás, Gálné Gyöngyi, Szekeres Kriszta, Szekeres Liliána, Szekeres Marcell, Moczó Krisztián, Szajkané Anita, Kenyó László, Kenyó Dénes A Szekeres család beszámolója "Sziasztok! „Már tavaly év végén, a két ünnep között volt egy legendás edzés. Aki ott, volt, az nem feledi Rezső százasát!, A mai nap is hasonló volt. Valami véget ér, de holnap már jön az új! Közel a, nyár vége, 3 nap múlva indul az iskola, és megint itt egy jó kis futós nap., Tökéletes futóidőben, chip-es időméréssel, váltóban, és egyénileg, nagyon, jól szervezetten futottunk a III. Zagyvamenti Marathonon. Igazán hálásak vagyunk azért, hogy most nem kellett hajnalban kelni, és több, száz kilométert utazni egy versenyre. Itt volt helyben, ami nagyon, kényelmessé tette az egészet., Hiányoltuk azokat, akik nem jöttek el, de talán jövőre ők is itt lesznek.” Köszönjük a lehetőséget: Szekeres Kriszta, Lili, Marci és Peti a „szállító” ![]() A képek >> ITT <<
2010.08.25. szoljon.hu
2010.08.24. II. Zagyvamenti Maraton
Nemzetközi edzőtábor Sport 1-en
2010.08.19. "Jász Nagykun Szolnok Megyei Testnevelési és Sport"
A mai napon / 2010.08.19./ adták át a Jász Nagykun Szolnok Megyei díjakat. Sensei Agócs Tibor egyesületünk vezetője a "Jász Nagykun Szolnok Megyei Testnevelési és Sport" díjban részesült. A méltató szavak, ünnepi köszöntők a megye háza dísztermében hangzottak el. A díjazottak tevékenységének bemutatása után a megyei elnök és a jegyző asszony adták át a díjakat. "Azt hiszem ez a díj kis részben illet engem, nagyobb részben egyesületünknek és szervezetünknek szól. Csak meg kell nézni a tegnapi napot, hogyan dolgoztak a fiúk kint a favágással és a lányok bent a küzdelemmel. Büszke vagyok, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek" sensei Agócs Tibor ![]() A képek >> ITT <<
2010.08.18. Mozgalmas NAP
Kora délután elkezdődött a téli tüzelő össze vágása. Sokan összejöttünk és közösen jól haladtunk. Tóth "sírásó" Péter lassan megkapja a favágó Péter titulust is egyedül többet termelt mint a többi favágó. A mai napon vette kezdetét a kifejezetten lányoknak tartott küzdőedzés is , melyet sensei Agócs kétheti rendszerességgel fog tartani / a részletekről hamarosan /. Sokan jöttek az edzésre Cegléd, Abasár, Eger, Jászberény , Nagykáta is képviseltette magát jó pár harcos " amazonnal" . Bízunk benn, hogy a következő edzéseken egyre többen lesznek a lányok. ![]() A képek >> ITT <<
2010.08.18. AUGUSZTUS 20. edzés
2010.08.16. Augusztus hónap képe
2010.08.16. FIGYELEM
2010.08.13-15. I. Jászboldogházi edzőtábor "sensei Agócs"
I. Jászboldogházi edzőtábor A Jászberényi Yakuzák SE. dojóját Simon Orsolya és Borics Zsolt vezeti Jászboldogházán az elmúl év ősze óta. A jászsági kis község nagy szeretettel fogadta az új „sport” megjelenését és kezdetektől fogva támogatta a kezdeményezést. A tavaszi karate bemutatót nyári kis edzőtábor követte, amit olyan pozitív energiákat szabadított fel a kis község lakóiban, amire csak foltokban volt példa az egyesületünk 20 éves fennállása óta. Mi mindig a magunk erejére számíthattunk és bár sok segítséget, támogatót tudtunk magunk mellé állítani az elmúlt években, de ez most más volt. Itt a szeretet olyan erős megnyilvánulása volt jelen, ami egyszerre volt megható és bénító is. Hiszen mi mindig komoly erőfeszítésekkel értük el eredményeink és ilyen teljes körű kiszolgálásra és fogadtatásra nem számítottunk. A szülők úgy készültek erre az eseményre mintha ők maguk is karatésok lennének. Sütemények, üdítők, bográcsok, teli hűtők, asztalok, székek, sörsátrak, sátrak stb…és mind ezt a szeretet rendezte szervezetten a tábor programjai mögé. A pénteki nap Hacskó Lacinak, Beszteri Attilának, Besenyi Pistának ,Borics Zsoltnak és Kovács Ferinek futással kezdődött. Átfutottak Jászberényből Jászboldogházára. A 20 km-es táv megviselte a fiúkat így az esti edzést láthatóan fáradtan teljesítették. Az első edzésen pontkesztyűn az egyenes ütések energetizálását gyakoroltuk. A kinetikai láncon keresztül valamint a test tömeg mozgatásán keresztül energetizált egyenes ütések, és azok különböző végrehajtása nagy odafigyelést igényelt. Az edzést nyársalás és hangulatos beszélgetés követte. Megérkezett a táborba Rózsa Gabi Európa és Világbajnokunk is Éjfélkor tűzoltó autó hangja ébresztette a tábort az éjszakai edzésre… Hihetetlen arcok bújtak ki a sátrakból. Nem csoda.... Az edzés inkább csapat összekovácsoló jellegű volt, amit sensei Agócs szavai zártak. A fáklyák fénye és a távoli villámlás különös hangulatot és meghitt pillanatot hoztak a táborba, miközben a gyerekek csillogó szemei a senseit figyelték. A távoli villámlás azonban közeledett. Ezért az újonnan átalakított tűzoltó szertárba költöztek a sátrazó gyerekek és ott aludtak a vihar elől elbújva. Csak néhányan vállalták be a sátrukban a kegyetlen vihart a több száz villámlással és erős esővel. Hacskó Laci és kedvese Zsuzsi igazi nomádként kiállták a próbát. Másnap délelőtt Rózsa senpai edzése lenyűgözte a felnőtt csoport tagjait, míg a gyerekekkel sensei az övvizsgára készült. Az ebéd nagyon finom bográcsos paprikás krumpli volt, majd délután lovas kocsikázás négy fogattal. Az esti edzés a sensei és a világbajnok bemelegítő küzdelmével kezdődött melyet nagy figyelemmel figyeltek a tanítványok és a szülők. A küzdő edzés gyakorló jellegű volt. Nem minden napi dolog, hogy az aktuális Európa bajnok ott volt és a fehér övesekkel épp úgy küzdött mint a tapasztaltabb versenyzőkkel. Az edzést követően a sensei megkérte a szülőket fáradjanak a felsorakozott karatésokhoz ahol nagy tapssal próbáltuk megköszönni azt a szeretet, melyet kaptunk. Közben a halászlé is elkészült, amire nem lehet szavakat találni olyan finom volt. Rózsa Gabi velünk ünnepelte a 24. születésnapját! A gyerekek „Boldog szülinapot…” éneke meghatotta Gabit aki tortával a kezében csak állt és alig talált szavakat a megilletődöttségtől. Jót beszélgettünk és az éjszakai fürdőzés igazi nyári hangulatban zajlott, majd kis tűzijáték zárta a napot. Másnap reggel 6 órától vízi edzésre indult a felnőtt csoport a közeli Mizse Motel medencéjébe. A rúgás technikák helyes útvonalát és az ahhoz tartozó izomérzékelés megfigyelése volt a cél. Sok mindent megtanít a víz annak, aki figyelni tud a jelzéseire. A vasárnapi reggeli, a forró kakaó illata, és a szülők zsongása ismét olyan világba vitt bennünket melyet elveszettnek hittünk sokan… Egy családként ültünk. A vasárnap délelőtti edzésen a hajlított karú ütéseket pajzson gyakoroltuk és a test tudatos használatának és az ahhoz tartozó szemléletet beszéltük át. A gyerekek a fejrúgásokat gyakorolták Beszteri Attilával és Borics Zsoltival. Az ebéd már a tábor végét jelezte. Ez volt tehát az első tábor Jászboldogházán. Maradandó élmény és egy elveszettnek hitt világ. Csak köszönni tudjuk a vendéglátást és úgy általában mindent. OSU! ![]() A képek >> ITT <<
2010.08.13-15 I. Jászboldogházi edzőtábor
Köszönjük a színvonalas edzéseket sensei Agócs Tibornak és vendégünknek sempai Rózsa Gábornak!Soha nem látott vendégfogadásban volt részünk, amit máris szeretnék megköszönni egész Boldogházának és kiemelve az ottani karatés szülők összefogását, segítőkészségét, szervező munkáját, hozzáállásukat A-tól Z-ig! Köszönjük minden táborozó karatés nevében ! Mai nap folyamán több mint ezer képből kiválogatjuk amik felkerülnek ide a honlapra és a beszámolok is folyamatosan várhatók.
2010.08.10. Szervezetektől független, gyakorló küzdő edzés Lányoknak!
OSU! Szervezetektől független, gyakorló küzdő edzés Lányoknak! Edzéseket szervezünk kifejezetten gyakorló jelleggel, lányoknak. Az első küzdő edzés Jászberényben lesz augusztus 18.-án 18.30-tól a Yakuzák SE. dojójában. Szeptembertől Budapestre szervezzük, minden második héten sensei Fris Ferenc dojójában. Az első budapesti küzdő edzés szeptember 11.-én 10 órától a Budai Harcművész dojójában ( XIII. .ker Váci u.19) a 24 órás edzés keretében. Kérem azokat akik szeretnének részt venni az edzéseken jelezzenek vissza! Osu! sensei Agócs Tibor 30/938-1002
2010.08.08. VI. Bicogó Marathonon
A marathoni távot négy részre osztva futotta a csapat 12-11-10-9 km-es bontásban. Az aktuális futót kerékpáron kísérték a csapattársak. A kocogó és a bicigliző nevét összemontázsoló Tiszasülyért Egyesület hangulatos versenyt szervezett, amelyen több mint 200 induló vett részt. A 3 óra 8 perces idővel a négyes váltó kategóriában a versenyt a shihan Karmazin által vezetett csapat nyerte meg... ![]() A képek >> ITT <<
2010.08.06. A Körző Hegye
" Minden gyakorló harcművész függetlenül a stílusoktól előbb utóbb ráébred arra, hogy kevés az idő megtanulni mindazt, ami a látókörébe kerül. De vajon hová szúrjuk képzeletbeli körzőnk hegyét azon halmazok között, melyek sokszor egymással is érintkeznek? Mit gyakoroljon és ezáltal milyen utat jelöljön ki az ember? Komoly kérdések ezek. A küzdelem,a technika, a képességek fejlesztése-szinten tartása, , a kata, a bunkai, a légzések, a lágy és kemény mozgások, a szerhasználat, a technikák energetizálása, a meditáció, a spiritualitás, a filozófia, stb… stb… stb… a teljes dokumentum olvasható >> ITT <<
2010.08.06. Díj
2010.08.05 sensei Agócs és a kamion esete
rendelés
KÖNYV: Megjelent Dubecz József új edzéselmélet könyve : Általános Edzéselmélet és módszertan. Jegyzet a középfokú edzőképzés részére címmel (2009) Ára: 2700 Ft Aki szeretne ilyen könyvet, adja le rendelését 2010. augusztus 20.-ig Simon Orsinál az összeggel együtt. ………………………………………………………………………………………………....... KARATERUHA, VÉDŐFELSZERELÉS…stb: Szintén Simon Orsinál leadni a rendelést az összeggel együtt 2010. augusztus 20.-ig Tel.: 30/568/3723 Oldal: >> |
Fő Támogatóink
Legfrisebb hírek
Óra
Névnap
Köszöntünk mindenkit, aki a mai napon ünnepli névnapját !
|
|
Yakuzák SE KYOKUSHIN KARATE Jászberény |